Kora reggel álmosan letámorogtam a lépcsőn és leültem a már felöltözött André mellé. - Jó reggelt! Hogy vagy? - Kérdezte mosolyogva. - Jól köszi. Hogy ment az interjú? - - Hát egész jól. Levélben értesítenek. - Megcsóváltam a fejem. Utáltam a folyamatos várakozást. Egy nagyon türelmetlen ember vagyok. 

- Na de nekem gyorsan zuhanyoznom kell, Mike mindjárt ittvan a matek miatt! - Mivel szombat volt, elég sokáig aludtam. Felmentem és lezuhagyoztam. Sóhajtva vettem észre, hogy haza kell mennem ruhákért. Felvettem az utolsó tisztán maradt ruhámat és sikítva lerohantam a csengőre. 

Beengedtem Mike-ot és leültünk a kácézóasztalhoz amit André vonszolt oda, a kedvemért. Elkezdtem neki magyarázni és pár példát oldottunk meg. - Jó, hogy nem érted a matekot. De azt nem gondoltam volna hogy ennyire nem. - Nyöszörögtem. 

Magyarázás közben felálltam és próbáltam egy példát venni a mindennapokból. Sóhajtva hátradőltem a kanapén várva a reakciójára. 

- Hát ez nem is nehéz akkor. - Mondta elképedve. Pár péda után (amit kivételesen jól oldott meg) leült mellém.

- Amúgy hogy vagy? Megnyugodtál már a szüleid miatt?- Kérdezte félénken. Elgondolkoztam mit válaszoljak neki. - Hát nem igazán. Kicsit nehéz ezt az egészet felfogni. - Nyilván meglátta hogy a könnyek határán vagyon ezért átölelt. 

Csak az ölelés után nem engedett el. Nem mintha lett volna valami bajom vele. Kicsit elvörösödtem. Kicsit nagyon. 

Csak így ültünk ott, egymás karjaiban. - André hol van? - Kérdezte meg hírtelen. - Azt hiszem edzésre ment. Nem tudom. - Elgondolkozva sóhajtott egyet. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, de a karjaiban nem ment ez a feladat olyan jól. 

Egy kis idő múlva rámnézett. - Zavar? - Kérdezte aggódóan. - Mi? Ah... nem, nem zavar. - Válaszoltam mosolyogva. Csak én lehettem ilyen hülye, hogy nem értem a beszédet. Kicsit remegtem az idegességtől.  

Körübelül tíz perc beszélgetés után odébb csúszott. - Nekem lassan mennem kell. - Mondta határozottan, mégis kedvesen. - Ühü. - Nyögtem ki nagy nehezen. - Amúgy jól áll a kiengedett haj! - Kedveskedett nekem. 

- Öh, köszi...- Mondtam felállás közben. Kikisértem az ajtóin ahol elváltunk egymástól. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót mosolyognom kelett. Még soha nem volt egy srác ilyen aranyos hozzám. 

Hirtelen megcsörrent a telefonom. Tipis én, majdnem szívinfarktust kaptam. - Ki akar már megint valamit? - Morogtan hangosan de amikor rápillantottam a kijelzöre egyből felderültem. Peter, a legjobb barátom volt az. 
- A közvéleménykutatási központ. Miben segíthetek? - Mutatkoztam be mire nevetést halottam. 
- Szia te szöszi - Köszöntött kedvesen. 

- Mizujs? 
- Hát annyi minden történt. 
- Na mesélj.
- Hát túl hosszú lenne mindezt elmesélni telefonon, mesélj inkább te.
- Megy a suli. Biosztanárnőnk még mindíg vörösre festi a körmét, a diri pocakja is megvan még. Csak a szokásos. Ja, és nagyon hiányolunk!

- Ha tudnád én mennyire hiányollak benneteket! Volna kedvetek eljönni holnap?
- Csak én tudnék jönni. Dorothynak versenye van. 
- Jaj igen, teljesej elfelejtettem. De nagyon örülnék ha te el tudnál jönni. Majd máskor eljöttök együtt!
- Hát igen. Holnap mikor jöjjek? Meg hova? 
- Most nem lakom otthon, dobok feléd egy SMS-t a címmel. 

- NEM LAKSZ OTTHON??? Milyen varázslattal bűvölted el anyádat, mondd meg azonnal, nekem is kell!!
- Holnap elmesélek mindent, még meg kell beszélnem Andréval, hogy beleegyezik abba hogy idegyere meg minden.
- Az ki?
- Ne légy ilyen türelmetlen! Holnap mindent megtudsz! Akkor este SMS-ezek. Puszi