AllAboutSims-Ahol a Simek életre kelnek-
Showtime - 4. rész

Lucy idegesen rendezgette a párnákat az ágyán. Az utolsó tíz percben ezt már negyedszerre tette meg.  Felkészült arra, hogy elmondja Freyának azt ami történt. 

Rádőlt a frissen elrendezett párnára és mégegyszer átvette a mondandóját. Félt a nővére haragjától. 

Amikor Freya belépett az ajtón a lány összerezzent az ágyon. - Beszélnünk kell.- Mondta Lucy határozottan. -Most nem, el kell mennek az edzőhöz a leletekkel. Hulla vagyok és nincs idegem semmihez.- Mondta gorombán a lány és egyből kiment a szobából. 

Fent odaadta a leleteket és ki lett írva a szerepből. Hetekig nem terhelheti magát, csak minden második nap izmai megtartásáért kocoghatott. Amikor visszament a szobába Lucy már mélyen aludt. Ő is hamar ágyba ment. 

Másnap reggel Rick megpróbált összerittyenteni valami reggelit, de amit meglátta az üres hűtőt megtorpant. Megfogta a "konyhapénz" nevezetű dobozkát és kivette a benne lévő pénzt. 

Beült a kocsiba és elhajtott az üzlet felé. 

Az egyik kereszteződésnél nem nézett körül. Nagy balszerencséjére. Egy őrült nagy sebességgel beleszáguldott. 

Az autó felborult és nekivetődött a póznának.

Rick próbált kikecmeregni. Senki sem segített rajta. A másik autó azonnal elhajtott. A törött ablakon egy kicsit kikúszott a szabadba. De tovább nem bírta. 

Freya elindult futni. Egy kanyar után nem hitt a szemének. 

Felgyorsított és odarohant. Sírva letérdelt a barátyja mellé. - Rick! Mondd, hogy jól vagy! - Könyörgött. 

Megsímogatta párja arcát majd odébb csúszott. Előkapta a telefonját és tárcsázta a mentőket. 

Majd zokogva felált. Rick eszméletlenül feküdt. Freya tudta, hogy fontos számára a srác. Nem veszítheti el. Igazán szerette. 

- Freya, mondanom kell valamit. - Nyöszörgött Rick. Freya azonnal letörölte a könnyeit és ránézett. -Az egyik próba alkalmával megcsókoltam Lucyt. - Nyögte ki erőtlenül. A lány ledöbbent. Látta a barátja aggódó szemeit. Egész addig figyelte amíg a mentő el nem vitte. Azonnal hazafutott. 

Lucy megtorpant amikor meglátta síró nővérét az ágyon. - Szóval tudod. - Mondta szomorúan. - Rick elmondta.- Szipogott Freya. 

Lucy elkezdett motyogni. Sajnálta az egészet. De a nővére nem figyelt rá. -Hagyjál békén jó? Annyira nem érdekel, hogy mit szeretnél mondani. Menj a korházba hozzá és legyetek boldogok. - Nővére köpködte dühében a szavakat. 

- Miért van kórházban?- - Balesete volt- A barnahajú próbált nem figyelni rá. 

- Ricknek balesete volt és te olyan önző vagy, hogy itt sírsz mert megcsókolt engem? Siralmas vagy! - Mondta szomorúan Lucy és elindult a korházba. 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Site infos
Host: gportal | Nyitás: 2009-12-26
CSS & Design: Aemy | Design: 008
 
Ennyien
Indulás: 2009-12-26
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.